Adásban:
Most

Ez az esztendő sem telt el a Gyulai iskolában karácsonyi műsor nélkül, ahol a tanulók adtak egy kis ízelítőt tudásuk legjavából. A Karácsonyi Hangversenyt ezúttal is az iskola aulájában rendezték meg.

2011, december 22 - 13:31

A kellemetlen időjárás sem tudta megakadályozni, hogy advent utolsó szombatján, a Főtéren sor kerüljön a negyedik adventi gyertya meggyújtásra. A Városunk Fejlődéséért Egyesület szervezésében ismét karácsonyi műsor várta az érdeklődőket a város karácsonyfájánál.

2011, december 22 - 13:29

Az országban nagyon sok településen a karácsonyt megelőző hetekben adventi koszorút és betlehemet készítenek. Ez idén Abonyban is így történt. Hagyomány teremtő szándékkal Városháza előtti téren adventi koszorút állítottak fel, majd aranyvasárnapon városi betlehemet.

2011, december 22 - 13:22

Régi hagyomány már Abonyba, hogy ünnepi képviselő-testületi üléssel zárja az évet az önkormányzat, ahol díszpolgárokat avatnak. Ebben az évben két posztumusz díszpolgárt tüntettek ki.

2011, december 22 - 13:18

December első hétvégéjén Hatvanban, a Kocsis Albert Zeneiskola és a Corelli-60 Zenéért és Gyermekekért Alapítvány megrendezte a „Hatvani Országos Zeneiskolai Barokk Fesztivált.” A versenyen a Bihari János Zeneiskola növendéke Bognár Szonja is megmérette magát és nem akármilyen eredménnyel végzet...

2011, december 14 - 11:51

November utolsó hétvégéjén mindenhol megkezdődött a karácsonyi készülődés. Abonyban 26-án délután gyújtották meg ünnepélyes keretek között a város első adventi gyertyáját a Városunk Fejlődéséért Egyesület szervezésében.

2011, december 1 - 09:29

Mintegy 6-700 résztvevő - gyermekek és kísérőik - érkezett az idei, hagyományos Márton napi lámpás felvonulásra az abonyi Gyulai Gaál Mikós Általános Iskola aulájába.

2011, november 15 - 13:49

A mindenszenteki hosszú hét végén adta elő Abonyban, a Gyulai iskola aulájában a Nagyabonyi Színkör Eisemann–Baróti–Dalos: Bástyasétány 77 című operettjét három felvonásban. A fellépő harminc szereplőt, nyolcfős zenekar kísérte.

2011, november 15 - 13:43

Október 23-án került megrendezésre a XII. Futabony Magas István Emlékverseny, mely egyben Ötpróbás pontszerző lehetőség is volt.

2011, november 7 - 14:57

Oldalak

ONLINE TV

LÁJKOLD FACEBOOK OLDALUNKAT!