Adásban:
Most
 „JÉGRE FEL!” ÜGYESSÉGI SPORTVERSENYT JÁSZBERÉNYBEN

Február 22-én tartották a Jégre Fel! elnevezésű játékos, ügyességi sportversenyt Jászberényben a jégpályán.  A Szolnoki SZC Klapka György Technikum és Szakképző Iskola harmadik alkalommal rendezte meg a középiskolások számára itt a rendezvényt.

2023, február 27 - 11:29
VISSZAVÁGTAK A KASZÁSOKNAK

Jászberény kosárlabda csapata a HEPP Kupában aratott Vasas elleni győzelem után az óbudai kosarasokat fogadta a bajnokság 21. fordulójában. Mivel a fővárosi gárda a táblázat alsó felében tartózkodik, minden szurkoló sima hazai győzelmet remélt. Rögtön kiderül, hogy jól számítottak-e…

2023, február 23 - 10:48
VISSZAVÁGTAK A KASZÁSOKNAK

Jászberény kosárlabda csapata a HEPP Kupában aratott Vasas el-leni győzelem után az óbudai kosarasokat fogadta a bajnokság 21. fordulójában. Mivel a fővárosi gárda a táblázat alsó felében tartózkodik, minden szurkoló sima hazai győzelmet remélt. Rögtön kiderül, hogy jól számítottak-e…

2023, február 21 - 11:27
RANGADÓT VESZÍTETT A JKSE

Február 4-én szombaton este az NBI/B piros csoportjában 6. helyen tanyázó jászberényi kosárlabda csapatra nagy feladat várt, hiszen a 2. helyezett Műegyetem együttesét látták vendégül.

2023, február 9 - 11:57
RANGADÓT NYERT A LEHEL A FRADI ELLEN

Idősebb sportkedvelő nézőink bizonyára ma is emlékeznek az egykori Lehel – Fradi jégkorongmérkőzések hangulatára, ami több mint 30 éve zajlott a Hűtőgépgyár melletti szabadtéri jégpályán.

2023, február 2 - 11:12
JÁSZBERÉNYI GYORSKORCSOLYÁZÓK NEMZETKÖZI SIKERE

Jászberényben évtizedek óta nagyon sikeres sportág a rövidpályás gyorskorcsolya, hiszen a közelmúltban már öt sportoló képviselte a Jászfővárost a téli olimpiákon.

2023, január 31 - 11:37
ERŐTELJES FIATALÍTÁS A JFC-BEN

Főleg a magas energia árak miatt, már több labdarúgócsapat visszalépett a különböző szintű bajnokságoktól. Nehéz helyzetbe került az NB III-ban szerepló Jászberényi FC is, hiszen a vezető edző mellett, szinte egy csapatra való játékos igazolt el a klubtól. Mi várható JFC-nél?

2023, január 30 - 15:38
JÁSZ KUPA 7. ALKALOMMAL

A Jászberényi Sport Egyesület rövidpályás gyorskorcsolya szakosztálya immár VII. alkalommal rendezte meg a Jász Kupa short-track versenyét. A sportrendezvényen 214 indulót regisztráltak, így három napon át zajlott a nemzetközi verseny a jászberényi fedett műjégpályán.

2023, január 24 - 15:43
GYŐZELEMMEL KEZDTE AZ ÚJ ÉVET A JKSE

Megkezdődött a kosárlabda NBI/B piros csoportjában a bajnokság második szakaszának mérkőzéssorozata. A Jászberényi KSE az újonc Fót együttesét fogadta január 7-én, szombaton este és nagyszerű játékkal biztos győzelmet aratott.

2023, január 10 - 12:01
ÖSSZEFOGLALÓ 2022. ÉVI JÁSZSÁGI SPORTSIKEREKRŐL

Adáskörzetünk sportolóitól és sportklubjaitól már megszokhattuk, hogy évek óta nagyszerű eredményeket produkálnak. Az idén sem volt ez másképp, hiszen ezúttal is sok-sok jó eredménnyel öregbítették a Jászság hírnevét.

2022, december 22 - 12:38

Oldalak

ONLINE TV

LÁJKOLD FACEBOOK OLDALUNKAT!