Adásban:
Most
ÚJRA ÚJÉVI KONCERTRE VÁRTÁK JÁSZBERÉNY KÖZÖNSÉGÉT

Két év kihagyás után idén újra megtartották az újévi koncertet Jászberényben. Január 6-án az Egri Szimfónikus Zenekar hozta el 2024. első dallamait a Jászság fővárosába.

kedd, 2024, január 9 - 12:03
TALENTUMOK A JÁSZSÁGÉRT

A hagyományoknak megfelelően, a múlt évben is december 28-án, aprószentek napján, találkoztak a Jászságért díj méltó tulajdonosai.

kedd, 2024, január 9 - 12:01
MÓDOSÍTOTTÁK AZ ÖT ÉVE ALKALMAZOTT KÖZTERÜLET HASZNÁLATI DÍJTÉTELEKET

A város képviselő-testülete az elmúlt év utolsó ülésén módosította a városi közterületek használatáról szóló rendeletét. A helyi szabályok lényegében a 2019-ben elfogadott - és azóta nem módosított - rendelet díjtételeinek átalakítását jelentették.

kedd, 2024, január 9 - 12:00
2024. JANUÁR 4-ÉN MEGSZÜLETETT AZ ÉV ELSŐ JÁSZSÁGI BABÁJA, LUJZA PANKA

2024. Január 4-én született meg a Jászberényi Szent Erzsébet Kórházban az év első jászsági babája. László Lujza Panka hajnali 1 órakor 3350 grammal és 52 centiméterrel látta meg a napvilágot.

kedd, 2024, január 9 - 11:57
13. SZERETET EBÉDJE JÁSZBERÉNYBEN

Volt, aki a meleg ételnek és a beiglinek, illetve olyan ebédelő is, aki a gesztusnak örült jobban. Sőt találkoztunk olyan résztvevővel, aki jobb híján ott ünnepelte a születésnapját meleg rizseshússal, diós beiglivel, forró teával, mandarinnal, karácsonyi dallamokkal.

vasárnap, 2023, december 24 - 12:36
DÉRYNÉ VEGYESKAR KARÁCSONYI HANGVERSENYE A BARÁTOK TEMPLOMÁBAN

A Déryné Vegyeskar hagyományos karácsonyi hangversenyét láthatták az érdeklődők december 16-án délután a jászberényi Barátok templomában, a koncertet a kar másnap Jászárokszálláson a Szentháromság templomban ismét bemutatta.

csütörtök, 2023, december 21 - 16:06
ADVENTI GÁLA A VIGANÓS FIATALOK ÉS A JÁSZSÁG NÉPI EGYÜTTES TÁNCOSAINAK KÖZREMŰKÖDÉSÉVEL

A Viganó Alapfokú Művészeti Iskola csoportjai és a Jászság Népi Együttes táncosai közös adventi műsorukat mutatták be a jászberényi Lehel Film – Színházban december 17-én.

csütörtök, 2023, december 21 - 16:05
KLAPKÁS SÜTI ADOMÁNY A JÁSZBERÉNYI MENTŐSÖKNEK

Egy több tekintetben édes meglepetés rövid története következik. 70 db karácsonyi teasütemény csomag készült a jászberényi mentősöknek, a Klapka cukrász tanulóinak jóvoltából.

csütörtök, 2023, december 21 - 16:04
MEGHATÓ ADOMÁNYOZÁS A JÁSZSÁGI ÖNKÉNTESEKTŐL A BERÉNYI GYÓGYPEDAGÓGIAI ISKOLÁNAK

A 15 éves jubileumát ünneplő Jászsági Fiatalok Önkéntes Csapat Egyesülete, már 8 éve folyamatosan támogatja a Jászberényi Szent István Körúti Gyógypedagógiai Iskola tanulóit. Ott jártunk az idei adományátadó ünnepségen.

csütörtök, 2023, december 21 - 16:01
AZ ÖNKORMÁNYZAT FEJLESZTÉST TERVEZ A CONSELVE TÉREN

A Conselve tér további hasznosítását tervezi az önkormányzat, de a fejlesztésről egyelőre még nem közöltek részleteket. A területen található ideiglenes parkoló felújítása nem része a beruházásnak – tudhattuk meg a város polgármesterétől a képviselő-testület legutóbbi ülését követően.

csütörtök, 2023, december 21 - 15:57

Oldalak

ONLINE TV

LÁJKOLD FACEBOOK OLDALUNKAT!