Adásban:
Most

DÉRYNÉRE A SZÍNJÁTSZÓ LEGENDÁRA EMLÉKEZTEK (2017)

DÉRYNÉRE A SZÍNJÁTSZÓ LEGENDÁRA EMLÉKEZTEK

Déryné Széppataki Róza elmékét tovább őrizzük Jászberényben. Erről tesz az évről-évre megrendezett emlékünnepség. A Jászkerület Nonprofit Kft. a Jász Múzeum és a Városvédő és Szépítő Egyesülete, szeptember 29-én, pénteken délután, a Jász Múzeumba várta az emlékezőket, ahol átadták a Déryné emlék plaketteket, majd megkoszorúzták a hőskori színjátszás legendás alakjának emléktábláját, aki 145 éve méltatlan körülmények között hunyt el.

A magyar színjátszás hajnalán a nemzeti ébredés és a hivatalos magyar nyelv volt a vándorszínészek igazi motivációja. Legtöben ezért küzdöttek, nem csak a tapsért, vagy a közönség szórakoztatásáért. Ebben volt az egyik legnagyobb alak Déryné Széppataki Róza, született Schenbach Rozália az első magyar operaénekesnő, a vándorszínészet korának legnépszerűbb színésznője, Schenbach József jászberényi patikus leánya.

Erre emlékezve Jászberényben több mint negyed évszázada, ünnepeljük a magyar színjátszás nagy alakjának emlékét, mely együtt jár azzal, hogy a szervező kuratórium minden esztendőben átadja művészeti elismeréseit, a Déryné Emlékplaketteket.  

A két díjazott 2017-ben: Sebőkné Németh Katalin, a Palotás János Vegyeskar titkára és Kecskés Istvánné Antal Anna a Jászberényi Kossuth Népdalkör művészeti vezetője voltak. A rendezvény zárásaként a résztvevők, a szervező intézmények, civil szervezetek koszorúkat helyeztek el a magyar színjátszás kultikus alakjának emléktáblájánál.

ONLINE TV

LÁJKOLD FACEBOOK OLDALUNKAT!