Jászság

Nagyot akartak „kaszálni”…

"Csatornatisztítók" a Főiskolán

Az utóbbi időben többször hallhattunk olyan esetekről, amikor ismeretlenek csengettek be kertes házakba és különböző ürüggyel, vették rá a tulajdonosokat szolgáltatásuk vagy termékük megvételére. Az elmúlt héten egy újabb furfangos ötlettel próbálták megkárosítani az egyik jászberényi intézményt, ami nagyon tanulságos lehet mindannyiunk számára.

MÚLTIDÉZŐ TÖRTÉNELMI JÁTSZÓHÁZ - KÉPGALÉRIA

MÚLTIDÉZŐ TÖRTÉNELMI JÁTSZÓHÁZ

Idén Mária Terézia és a redemtus jászok korát idézték ide a Jász Múzeum és a Jászkerület Nonprofit Kft. munkatársai és a múzeumi önkéntesek, hagyományőrző egyleti tagok. A kézműves foglalkozások mellett, népi mesterségeket is ki lehetett próbálni. Aki pedig a porosz fináncokat akarta elporolni, az is megtehette. Kiváló időben, több száz gyerek látogatta meg a Jász Múzeumot a Múzeumi Világnap alkalmából.

MEGÁLLAPODTAK A HIVATÁSOS ÉSZ ÖNKÉNTES TŰZOLTÓK - KÉPEK

MEGÁLLAPODTAK A HIVATÁSOS ÉSZ ÖNKÉNTES TŰZOLTÓK - KÉPEK

A Jászsági Önkéntes Tűzoltó Egyesületek és a Jászberényi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság között együttműködési megállapodások ünnepélyes aláírására kerül sor ma délelőtt Jászberényben.

FELFÜGGESZTIK A MENTELMI JOGÁT ?

FELFÜGGESZTIK A MENTELMI JOGÁT?

Pócs János parlamenti munkájáról minden aktualitás kapcsán beszámolunk. Most viszont nem a parlamenti munka, hanem az országgyűlési képviselői tisztséggel együtt járó mentelmi jog, s annak felfüggesztése a téma.

NÍVÓDÍJAS DUDÁS HÁZASPÁR - FRISSÍTVE VIDEÓVAL

Koreográfusi Nívódíj 1. fokozatát Dudásné Mosóczi Lívia és Dudás Dániel nyerte a XXV. Zalai Kamaratánc Fesztiválon
Koreográfusi Nívódíj 1. fokozatát Dudásné Mosóczi Lívia és Dudás Dániel nyerte a XXV. Zalai Kamaratánc Fesztiválon. Április 20 és 22 között rendezték meg a XXV. Zalai Kamaratánc Fesztivált. Már 1965 óta kétévente Zalaegerszegen győlnek össze a legjobb táncosok, hogy összemérjék tudásukat az ország egyik legrangosabb táncos eseményén a Zalai Kamaratánc Fesztiválon. A rendezvény a hivatásos és amatır társulatoknak egyaránt fellépési lehetıséget biztosít. FORRÁS: http://www.jne.hu/zala_2012.html

NEMZETI LOVAS STRATÉGIA AZ OKTATÁSBAN

NEMZETI LOVAS STRATÉGIA AZ OKTATÁSBAN

A Nemzeti Lovas Stratégia megjelenése az oktatásban. Ez volt a célja a kedd délutáni szakmai bemutatónak és konferenciának, melyen, sok szakember és oktatási intézményvezető mellett, Lezsák Sándor az országgyűlés alelnöke is részt vett.

IDÉN JÁSZFELSŐSZENTGYÖRGYRE VÁRJÁK A JÁSZOKAT

Idén Jászfelsőszentgyörgyre várják a jászokat

Július 6-7-8-án rendezi Jászfelsőszentgyörgy Községi Önkormányzata a Jászok 18. Világtalálkozóját. A program mintegy 90%-ban már kész, jelenleg technikai munkálatok zajlanak a településen.

XXIII. JÁSZ BÁL - KÉP GALÉRIÁK - VIDEÓK

XXIII. JÁSZ BÁL

Május 12-én, szombaton tartották a jászok tematika nélküli polgári bálját. A XXIII. Jász Bál, már korábban is úttörő volt a többi bál mellett, hiszen újra megszerettette, megismertette a jászsági emberekkel az egykori jász báli hagyományokat. Most is szakított a berögződéssekkel és 22 év után több ponton is újítottak a szervezők.

A Jászság legnagyobb tömegsport rendezvénye

regfiúk 05.08..jpg

A tavaszi forduló 5. játéknapján vannak túl a kispályás focicsapatok. A Jászság legnagyobb tömegsport rendezvényére továbbra is van igény, hiszen a tavalyi évhez viszonyítva, alig változott a nevezések száma. A tavaszi pontvadászatot 65 csapat kezdte meg Jászberényben. A szombati játéknapokon az első három osztályban 12-12, míg a 4. vonalban 13 csapat kergeti a labdát szombaton délutánonként. Az öregfiúknál viszont – mivel 16 alakulat méri össze tudását, változást alkalmaztak.

25 ÉV - 25 KM - HAJTA TÚRA 2012

25 ÉV - 25 KM - HAJTA TÚRA 2012

Az idő kegyes volt a jubileumi Hajta Túra szervezőihez és rajongóihoz. Néhány kép a start és az első két állomásról.

Műsoraink:

Abonyi Krónika
Apáti Hírmondó
Berényi Hírmondó
Fényszaruról jelentjük
Kultusz
Értékőrző
Döntés Után
Akció

Képújság programunk

Kultusz Játék

Online Tv

 

Belépés